A Sonus Alapítvány kiemelt célja, hogy a kortárszeneirodalom gazdagodásához új művek létrehozásának támogatásával hozzájáruljon.
2018. december 19-én a budapesti Hold utcai református templomban tartott koncerten négy ősbemutatóra is sor került: azon fiatal zeneszerzők (Konrad Handschuh, Roland Hegedüs, Paweł Siek, Mateusz Smigasiewicz) új darabjai hangzottak el, akik az Alapítvány által meghirdetett mesterkurzus résztvevői voltak.
2019. augusztus 22-én a kanadai SALT New Music Festival keretében került sor Vajda Gergely From The Left To The Right című darabjának ősbemutatójára, amelyet a Sonus Alapítvány támogatásával készített.
2020. május 24-én a Deák téri templomban hangzik el először Tornyai Péter új műve, amelye a Sonus Alapítvány megrendelésére az ÚjLélekZene sorozatba illeszkedve, a templom térbeli adottságait figyelembe véve komponált.